THE ART OF CREATIVE BLOG WRITING

By Sophie & Nina

Leaf Art - D.I.Y. (csináld magad)

2019. október 23. - Sophie M.

diyszurke.pngNehéz lenne olyan embert találni, aki ne készített volna már valaha valamit a saját kezével, legyen szó akár csak egy üdvözlőlapról vagy iskolai feladatról (emlékezz csak pl. az egykori és egyedi füzetborítókra). Egyesek pedig nemhogy készítettek már ilyet, de élvezetüket lelik az olyan alkalmak felkutatásában, amikor létrehozhatnak valamit saját elképzeléseik szerint, barkácsolhatnak vagy kihívást jelentő feladatokat oldhatnak meg, sőt akár (lakás)felújításba is bátran belefognak. 

A DIY akár a felnőttek játékaként is felfogható, attól függően, hogy mennyi örömöt él meg az illető az átalakítás, alkotás kapcsán. Az emberek akár küldetésként is megélhetnek egy-egy projektet, sok esetben inkább az elkészítést, mint magát a produktum látványát, létrejöttét élvezik. Tulajdonképp bármi lehet „Do it yourself” (DIY), magyarul „Csináld magad!”: a lényeg az, hogy saját kezűleg történjen a munka!

Kutatásokból kiderült, hogy az olyan tárgyak, produktumok, amelyek elkészítéséhez, kialakításához jelentős idő- és energiabefektetés társul, sokkal inkább lesznek számunkra fontosak, inkább fogunk azokhoz kötődni. Az emberek több pénzt hajlandóak fizetni azokért a termékekért, amelyek összeszerelésében, létrehozásában önmaguk is aktívan részt vettek - ez az IKEA effektus. Tehát a "jól sikerült, számunkra kedves" DIY dolgok esetében is elmondható, hogy nehezebben válunk meg tőlük, mint az olyan tárgyaktól, amelyek elkészítésében nem vállaltunk aktív szerepet. Pszichológiai oldalról tekintve a csináld magad projektek vélhetően nemcsak a befektetett energia szempontjából, hanem a cselekvés mentén megtapasztalt, a tárgyhoz kapcsolódó kompetenciaérzés miatt is válnak számunkra értékesebbé. Eme tevékenységek felfoghatóak munka- vagy foglalkoztató terápiaként, amely során megélt sikerélmény hozzájárulhat ahhoz, hogy a személy magasabb, pozitívabb önértékelést vagy nagyobb énhatékonyságot éljen át. Ugyanakkor a választott tevékenységgel járó autonómia érzése, a személy döntési szabadsága miatt a cselekvés során nagy kontrollérzést tapasztalható meg, azáltal, hogy a DIY fókuszában álló dolgot úgy alakíthatják, ahogy az leginkább megfelelő számunkra.

Így aztán az sem véletlen kedves olvasó, hogy ha  ezek után a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow élmény illetve annak hasonlósága ugrik be rögtön. Ennek oka pedig nem más, mint hogy a DIY cselekvések akár flow élményként is megjelenhetnek. A flow élményt, mint egy, a tevékenység során magával ragadó áramlatként írja le a szerző. A flow jellemzői az alábbiak: képesség a cselekvés végrehajtására, cselekvés és figyelem egybeolvadása, cél a tevékenységben, a külvilág megszűnése a feladatra való összpontosítás során, a kontroll megléte és hiánya, az éntudat elvesztése, és az időészlelés megváltozása.

what-is-diy.jpg

Nagyon érdekes, hogy a tevékenység során megélt kompetencia- és kontroll érzés ami akár az áramlat élményével is társulhat, olyan erős pozitív hatást gyakorolhat a cselekvést végző személyére, amiből adódóan valószínű, hogy a projekt befejeztével új DIY programba fog kezdeni.

A DIY mozgalom egyfajta környezettudatosságot is képvisel azzal, hogy régi vagy használhatatlannak tűnő dolgokat újít fel, tesz értékessé. Ezáltal személyre szabott termékeket hoz létre, melyek hozzáadott értéket képviselnek, szemben a piacon megtalálható hasonló funkciót betöltő árukkal.

 Do It Yourself - Green Leaf Art 

Egy nagyon egyszerű módját mutatom meg annak, hogy a falon elhelyezz egy látványos, szép és egyedi dekorációs elemet.diy-leaf-art.jpg

Szükséged lesz hozzá egy üvegezett keretre és egy nagyobbacska pálmalevélre ...

1.) lépés: Ezt a technikát sima szövésnek hívják. 45 fokos szögben kell a levélzetet hajtogatni hozzá.

2.) lépés: Minden egyes pálmalevél szálat hajtogass be a következő alá, majd a behajtottat fűzd a többi köré úgy, hogy egy fölé, egy alá, míg át nem érsz a túloldalra, ott a vég maradjon alul.

3.) lépés: Mindkét oldalon ugyanúgy próbálj végig haladni a levélzeten, csak épp ellentétes irányban, hogy egy viszonylag szimetrikus formát kapjon majd az elkészült műved. 

4.) Végül kedved szerint helyezd el a 2 üveg (vagy plexi) panel közt a beorigamizott pálmalevelet. Szerintem egy natúr keretben legtermészetesebb a látvány. 

Nagyon szeretem, ha csak néhány kellékből készíthetek valami különlegeset, és ó milyen egyszerű, ugyanakkor látványos dekorációt kap6sz szimplán egy levélzet érdekes elrendezésével, hajtogatásával is már ...

A levél művészet (LOL: leaf origami) nagyon egyszerű, a képzeleted az egyetlen korlát. Egy kis segítség, nézd csak:
diy-leaf-art-manipulation-tutorial.jpg

Keretet művészellátóban, hobbi boltokban is szerezhetsz, de egy alumínium plakétkeret is megteszi.

diy-leaf-art-wall-decoration-supplies.jpgdiy-leaf-art-manipulation.jpg

diy-leaf-art-full.jpgÉs voilá! Láss csodát!

Elkészült egy egyedi, igazán zöld, természetközeli fali dekor, mely bárhol fantasztikusan jól mutat! 

Köszönöm megtisztelő figyelmed! 

 

Szólj hozzá!

Narancsízű szertartás

2019. október 15. - Sophie M.

Főszerepben az örmény kávézási szokás

nariskv.jpg

Az örmények különlegesen készítik a kévét. A kávézás szertartása náluk jóval több, mint pusztán egy csésze élénkítő koffein magunkba döntése, ahogy azt a legtöbbször a rohanó hétköznapokban tesszük. 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása